Mikrodermabrázió
A bőr élettani tulajdonsága, hogy folyamatosan új sejteket termel. Mégpedig olyan formában, hogy az alsóbb rétegekben keletkező új sejtek, a bőr felszíne felé vándorolnak, közben fokozatosan elhalnak, kiszáradnak, majd normál esetben leválnak, hámlás formájában.
Ez a “hámlási” folyamat azonban viszonylag kevés embernél zajlik le ilyen tökéletes formában.
Arcunkat és a testünket borító bőrfelületen lévő elhalt sejtjeinket testünk folyamatosan pótolja új sejtek létrehozásával. A mikrodermabráziós kezelés felgyorsítja ezt a folyamatot azáltal, hogy eltávolítja ezeket az elhalt sejteket és jelentősen felgyorsítja az új, friss bőrsejtek kialakulását. Ennek eredményeképpen a szükséges hatóanyagok mélyebben fel tudnak szívódni és a bőr egészségesebb és frissebb lesz, valamint ha a mikrodermabráziós kezelést több alkalommal megismétlik, a sejtek állandó megújulásának eredményeképpen csökken a ráncok, hízási csíkok (stria) és hegek mélysége, azok akár el is tűnhetnek.
Dermarolleres arckezelés
A dermarollerrel végzett kezeléseket kollagén indukciós terápiának hívják. Sokrétű kozmetikai beavatkozást végezhetünk vele mind az arcon, mind pedig testünk bármely felületén. Az orvosi fémből készült apró tűk által ejtett mikro sérülések stimulálják a szervezet öngyógyító mechanizmusát, melynek hatására a szervezet rendkívül nagy mennyiségű hidratált kollagént termel, ami látványosa fiatalítja a bőrt. A dermarolleres kezelés egy rendkívül hatékony eljárás a bőrön keresztül történő hatóanyag bejuttatására. A bőrünk állapotának javulására szolgáló hatóanyagokat akadály nélkül juttathatjuk be egészen sejtszintig, bőraljáig. Megfelelő kezelés az aknés, heges bőr kezelésére. A mikrotűk látványosan javítják a bőr állapotát. Az anti-aging kezelések elengedhetetlen része a dermaroller mert a sokszoros tűszúrás hatására intenzív kollagén és elasztin rost szintézis indul be a bőrben és a bőraljában. A kezelések hatására a ráncok halványulnak a hegek csökkennek.
Mezoterápia
A jelenlegi legkorszerűbb és leghatékonyabb hatóanyagbejuttatási módszer. Egyedülálló módon képes áttörni a bőr barrier rétegén, lehetővé téve a hatóanyagok megfelelő mélységbe jutását, ahol gyorsan és látványosan fejtik ki hatásukat.
Aha-savas hámlasztás
minden bőrtípusnál, minden bőrprobléma kezelésénél azonnal látható, érezhető, gyors eredményt tesz lehetővé. Fellazítja és eltávolítja a bőr felszínén elhalt hámsejteket, segíti a bőr megújulását, ráncsimító és felszíni keratinoldó hatása van, javítja a bőr vízmegkötő képességét. A kezelés során az arc bőre megújul, eltűnnek a kisebb bőrhibák, ragyogó szép lesz, szinte újjászületik.